Problem

Néhány napig nem lesz chat. Addig is kommentelni lehet bátran. :) Akár ide is. :)

One of the best

Az egyik legjobb mesének a betétdala. Megunhatatlan. Gyerekként rengetegszer láttam ezt a mesét. Valahogy én sosem voltam az a lány, aki a hercegnős meséket gyűjtötte. A Csipkerózsikától (Sleeping Beauty) és a Hamupipőkétől (Cinderella) szabályosan vert a víz. Bármi mást megnéztem, csak ezeket ne kelljen látnom. Egyszerűen képtelen voltam végig nézni, ahogy a lányok világgá mennek, hogy aztán összefussanak életük hercegével. Valahogy ezt már gyerekként sem hittem el. Ezek helyett rongyosra néztem a Herkulest, az Atlantiszt és a Kincses bolygót (Tresure planet). Nem túl lányos, mégis imádom őket még most is szóval most megyek és végig is nézem őket. :)

Day to day.

One and half month. This much were left out from the blog. A lot happened on all of them, which I wouldn't like to write down. I feel myself alone, 'cause two of my relatives died inside a fortnight. I don't think that the peoples live eternally, but would be good if I shouldn't lose this many men because of that. The friends come and they are going, nobody stands by me. I shove them away from myself because I cannot trust them. Like that this, as if slow everything would fall onto pieces.

Ooh, Children

Úgy érzem magam, mint amikor az ember orra előtt megy el a vonat, ami a boldogsága felé vitt volna. 

Ez a szám remekül passzol ehhez az állapothoz, szóval mára ez jutott. 

Random

Egyszerűen muszáj voltam kiírni magamból a gondolataimat és ez lett az eredménye. Remélem azért lesz olyan, akinek tetszik. Nem azt mondom, hogy a legjobb lett, de azért nem is a legrosszabb. Mindegy is.

A párás ablakon át kiszűrődő lámpa fénye szinte elveszett a téli éjszaka sötétjében. Ám odafent a régi bérház emeletén sors döntő csatát vív két szerelmes. Az egyik menni akar és szabadságot, míg a másik nyugodtan szeretné álomra hajtani a fejét kedvese mellett. Őrült játszma ez, de végül döntenek. Egy utolsó érintés, egy utolsó csók, egy utolsó ölelés, egy utolsó éjjel. A lány sírva csókol, a fiú pedig ígér. 'Mindig a szívemben leszel!' - hallatszik a kandallóban égő tűz pattogása mellett a fiú búgó hangja. Végig simít kedvese arcán, mintha ezzel elsöpörné a bánatát. Az érzést, ami már most tátongó űrt keltett a lányban. Egy halvány mosoly és egy vágyódó sóhaj csak a válasz. Mind a ketten tudják, hogy ez a tánc lesz az utolsó számukra és, hogy holnap mikor felkel a nap már minden csak egy emlék lesz. Egy emlék, ami sosem halványul és ami örökké fogva tart. 'Taníts meg feledni!' - súgja a lány szerelmesen a könnyeivel küszködve mielőtt végleg fátyol borulna elméjére. A puha párnák között ezredjére is átélik azt a varázslatos érzést, amit csak két szerelmes érezhet. A tűz lassan kialszik és az utolsó csók is elcsattan. Álom szökik mind kettejük szemére, de inkább csak a közös életüket élik át újra. A fiú még pirkadat előtt távozik. Egy utolsó pillantást vet a lányra, akit szeret, majd csendesen elbúcsúzik. 'Ég veled, királylány!' - suttogja szinte némán. Ahogy kilép az ajtón a szíve összeszorul, de tudja, hogy mennie kell. Nem maradhat itt bármennyire is szeretne. A levél nyíláson bedobott lakás kulcs tompán puffan a puhafa padlón. A lány könnyekkel a szemében ül fel, miközben tudomásul veszi a történteket, de hát mit is tehetne? Mindig is tudta, hogy egyszer eljön ez a nap, amikor a szabadság szerető és betörhetetlen fiú tovább áll. 'Minden jót, hercegem!' - motyogta maga elé keserűen, majd álomba sírta magát. A párás ablakon ott díszelgett egy üzenet, ami a feledés homályába merült a reggel érkeztével. "Figyeld az éjszakát és megtalálsz!" Ennyit hagyott maga után a fiú, de hiába. A kedvese nem vette észre, ahogy a rákövetkező éjjeleken se. Pedig Ő ott volt. Minden éjjel ott volt. Az utca túloldaláról figyelte, ahogy a lány újra talpra áll. A napok csak úgy szaladtak és mire beköszöntött a tavasz a régi bérház ablakai egyre kevésbé párásodtak. Az üzenet a semmibe veszett. A fiú kezdte feladni. Már nem járt ki minden éjjel a lány lakásához, ahogy a lány se a könnyektől várta a megnyugvást. Hamar elérkezett a nyár is, a nappalok egyre hosszabbak voltak, az éjszakák pedig egyre melegebbek. Egyszer csak egy ismerős autó parkolt le a ház előtt, de a lány már elköltözött, a lakás pedig ott állt üresen. Nem tehetett mást, mennie kellet. Nyomasztották az emlékek és szabadulni akart. Tovább akart lépni és felejteni. Újra kezdeni valaki olyannal, aki teljesen más, mint az ő "hercege". És ahhoz, hogy ezt elérje mennie kellett. Messze innen, egy olyan helyre ahol senki nem ismeri, ahol senki nem juttatja eszébe azokat az éveket. A fiú arcára keserű mosoly ült ki, ahogy haladt lefelé a lépcsőn.