Random

Egyszerűen muszáj voltam kiírni magamból a gondolataimat és ez lett az eredménye. Remélem azért lesz olyan, akinek tetszik. Nem azt mondom, hogy a legjobb lett, de azért nem is a legrosszabb. Mindegy is.

A párás ablakon át kiszűrődő lámpa fénye szinte elveszett a téli éjszaka sötétjében. Ám odafent a régi bérház emeletén sors döntő csatát vív két szerelmes. Az egyik menni akar és szabadságot, míg a másik nyugodtan szeretné álomra hajtani a fejét kedvese mellett. Őrült játszma ez, de végül döntenek. Egy utolsó érintés, egy utolsó csók, egy utolsó ölelés, egy utolsó éjjel. A lány sírva csókol, a fiú pedig ígér. 'Mindig a szívemben leszel!' - hallatszik a kandallóban égő tűz pattogása mellett a fiú búgó hangja. Végig simít kedvese arcán, mintha ezzel elsöpörné a bánatát. Az érzést, ami már most tátongó űrt keltett a lányban. Egy halvány mosoly és egy vágyódó sóhaj csak a válasz. Mind a ketten tudják, hogy ez a tánc lesz az utolsó számukra és, hogy holnap mikor felkel a nap már minden csak egy emlék lesz. Egy emlék, ami sosem halványul és ami örökké fogva tart. 'Taníts meg feledni!' - súgja a lány szerelmesen a könnyeivel küszködve mielőtt végleg fátyol borulna elméjére. A puha párnák között ezredjére is átélik azt a varázslatos érzést, amit csak két szerelmes érezhet. A tűz lassan kialszik és az utolsó csók is elcsattan. Álom szökik mind kettejük szemére, de inkább csak a közös életüket élik át újra. A fiú még pirkadat előtt távozik. Egy utolsó pillantást vet a lányra, akit szeret, majd csendesen elbúcsúzik. 'Ég veled, királylány!' - suttogja szinte némán. Ahogy kilép az ajtón a szíve összeszorul, de tudja, hogy mennie kell. Nem maradhat itt bármennyire is szeretne. A levél nyíláson bedobott lakás kulcs tompán puffan a puhafa padlón. A lány könnyekkel a szemében ül fel, miközben tudomásul veszi a történteket, de hát mit is tehetne? Mindig is tudta, hogy egyszer eljön ez a nap, amikor a szabadság szerető és betörhetetlen fiú tovább áll. 'Minden jót, hercegem!' - motyogta maga elé keserűen, majd álomba sírta magát. A párás ablakon ott díszelgett egy üzenet, ami a feledés homályába merült a reggel érkeztével. "Figyeld az éjszakát és megtalálsz!" Ennyit hagyott maga után a fiú, de hiába. A kedvese nem vette észre, ahogy a rákövetkező éjjeleken se. Pedig Ő ott volt. Minden éjjel ott volt. Az utca túloldaláról figyelte, ahogy a lány újra talpra áll. A napok csak úgy szaladtak és mire beköszöntött a tavasz a régi bérház ablakai egyre kevésbé párásodtak. Az üzenet a semmibe veszett. A fiú kezdte feladni. Már nem járt ki minden éjjel a lány lakásához, ahogy a lány se a könnyektől várta a megnyugvást. Hamar elérkezett a nyár is, a nappalok egyre hosszabbak voltak, az éjszakák pedig egyre melegebbek. Egyszer csak egy ismerős autó parkolt le a ház előtt, de a lány már elköltözött, a lakás pedig ott állt üresen. Nem tehetett mást, mennie kellet. Nyomasztották az emlékek és szabadulni akart. Tovább akart lépni és felejteni. Újra kezdeni valaki olyannal, aki teljesen más, mint az ő "hercege". És ahhoz, hogy ezt elérje mennie kellett. Messze innen, egy olyan helyre ahol senki nem ismeri, ahol senki nem juttatja eszébe azokat az éveket. A fiú arcára keserű mosoly ült ki, ahogy haladt lefelé a lépcsőn.